Főoldal
|
|
Borbás Andrea:*
Napló és önéletrajz az Ady-életműben
Ajánló: Kenyeres Zoltán
Letölthető változat (pdf)
„Befejezni egy naplót annyi, mint leválasztani a jövőről
és a múlt szerkezeteibe integrálni.”
(Lejeune: Önéletírás, élettörténet, napló, 214.)
A napló a rendszeresség műfaja. Nem is található az Ady-életműben vaskos, de még vékonyka kötet sem „Ady Endre naplója” címmel. Mégis, ha alaposabban szemügyre vesszük Ady munkásságát több naplószerű művel is találkozhatunk. A Jegyzetek a napról, a Jegyzetek a Szajna mellől, s különösen az Egy falusi ember naplója című publicisztikai sorozatai például az olyan naplókhoz hasonlatosak, melyek kortörténeti dokumentumok kívánnak lenni, olyan feljegyzések, melyek „[…] a szemtanú és az eseményeket közvetlenül ismerő-tapasztaló író bizonyságtétele és üzenete.”1 De munkanaplónak tekinthető a Párizsi notesz is. Sőt, lírai napló is található az oeuvre-ben: 1908-ban három, 1909-ben öt, 1914-ben pedig egyetlen napról. A következő oldalakon ezeknek a verses naplójegyzeteknek, főbb jellegzetességeit gyűjtjük össze, és közben arra keressük a választ, mennyire szabályos naplójegyzetek e lírai naplók. Emellett kitérünk még a naplóversekkel egy kötetben megjelent, velük rokonítható, önéletrajziként olvasható versekre is.
1908. december 25-től 1909. január 21-ig Ady Hatvany Lajos javaslatára nyolc napról készített lírai naplót. „Emlékszem, hogy egyik […] beszélgetésünk folyamán Max Dauthendey német költő világkörüli útjáról megírt verses naplóját mutattam Adynak. Dauthendey a jegyirodát, hajót, vonatot, szállodát, az utazó mai ember minden állomását, örömét, bosszúságát írja meg a könyvben, mely az aprólékos leírásokból tengeri és tengerentúli tájak leírásáig, népek, emberek, lelkek rajzáig emelkedik fel. Ez a mai ember eposza. Lírai eposz. Ilyet kéne írnod…[…] Adynak tetszett az idea. Megígérte, hogy megírja a naplót. Midőn e beszélgetésünk után hazatért Érmindszentre, december 25., 26. és 27. jelzéssel három naplójegyzet jelzi, hogy emlékezett e beszélgetésre.”2 Hatvany később is biztatta Adyt, 1909. február 23-án a következőket írta a költőnek: „Naplódat ne hagyd abba. Szűz, szent könyv lesz, ha meglesz. Az az egyetlen epos, melyet meg kell írni. Neked kell megírni.”3
A napló első három része a Nyugatban s a kötetben egyaránt Egy megíratlan naplóból címmel jelent meg (kötetben A Harcunkat megharcoltuk ciklusban). A következő részek a folyóiratban Néhány januári nap címmel voltak olvashatók, az egyes részeket dátummal (január 17. január 18. január 19. január 20. január 21.) választotta el egymástól a szerző. A kötetben a naplóversek második négy része Megint Páris felé címmel, a Vén komornyik ciklusban, az utolsó, ötödik rész, Kuruc Ádám testvérem címmel Esze Tamás komája ciklusban jelent meg. A nyolc napról készített naplójegyzetek kötetben tehát három versbe olvadtak: Egy megíratlan naplóból, Megint Páris felé valamint Kuruc Ádám testvérem címekkel.
Ady nem felejtette, sőt sokáig dédelgette a naplóírás tervét, a Nyugat 1914 február 1-jei számában így írt: „[…] nekem ötesztendős tervem egy esztendőről verses naplót írni. Hatvany Lajos barátom biztatott e terv fölötlésekor legjobban írni: megírni minden nap életét, tehát líráját s az napokét is, amelyeken üreseknek véljük magunkat”.4 S ugyanebben a lapszámban újabb „naplóbejegyzés” is olvasható Egy napló kezdete címmel, Mondjuk: január huszonkilencedik napján alcímmel. A vers sajtóközlésének egy lapkivágatán, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára A halottak élén kötet előkészítő anyagában őriz, Ady a címet Naplótöredék egy szanatóriumban-ra változtatta, az alcímet pedig törölte. A költemény mindazonáltal nem jelent meg a kötetben, és a négy évvel későbbi Az utolsó hajók-ban sem.
„Hagyományos” prózai naplót Ady majd minden kortársa írt – gondoljunk csak Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Füst Milán, Balázs Béla vagy akár Kosztolányi Dezső és Csáth Géza naplóira. Balázs Béla 1908-ban egyenesen egy olyan vallást gondolt ki, „melynek fő törvénye a naplóírás volna.”5 Balázs ezt tulajdonképpen saját magának találta ki, hiszen igazi vágya „Egy emberélet teljes lenyomatának”6 naplóformában való megörökítése volt, melyet úgy érezte, képes megvalósítani. Ő tehát nem egyetlen évről kívánt naplót vezetni, hanem egy egész életről.
Mindazonáltal az 1900-as évek elejének magyar verstermését megvizsgálva láthatjuk, hogy a verses napló sem volt éppen ritkának mondható a századelőn. A teljesség igénye nélkül idézzünk néhányat azok közül, melyeket Ady is ismerhetett. 1909-ben íródott Kosztolányi Dezső A Vicéné című költeménye, melynek alcíme Verses jegyzetek egy budapesti költő naplójából. Szintén 1909-ben született (a Nyugat 1909. november 1-jei számában jelent meg) Babits Úti napló című műve, melynek bevezető prózai részében a következőként vélekedik a Hatvany által Adyt naplóírásra ösztönző műfajról: „Az útinapló elavult műfaj; és mégis voltaképpen minden élet utazás és minden őszinte könyv útinapló!”. Ugyancsak Kosztolányi írt verset Naplójegyzet egy havas reggelen címmel 1913-ban. Somlyó Zoltán Naplójegyzet című műve 1911-ből datálódik, Karinthy Frigyes Naplómból-ja pedig 1907-ből.
Ha a naplóforma előzményeit kutatjuk, megállapíthatjuk, hogy számos ponton rokonítható az olyan műfajokkal, melyekre szintén jellemző az időrend szerinti kidolgozás; ilyen a krónika némely változata vagy a naplószerű emlékirat, illetve a levél.7 Idekívánkozó érdekesség, hogy a már idézett Balázs Béla 1908-ban a saját, korábbi években készített naplóját vallásosan szigorú folytonos beszámolásnak, krónikának8 nevezte.
Amennyiben a napló, mint műfaj, s ezen belül Ady Endre naplóverseinek általános jellegzetességeit keressük, a következő megállapításokat gyűjthetjük össze a naplókra vonatkozó szakirodalomból: „a napló a legtöbb nyelven olyan műfaji meghatározás, amelyik fogalommá emeli az írás időpontját, azt, hogy a naplót napról napra írják. […] Ez a műfaj naponkénti feljegyzésekből áll. Nem folyamatos, összefüggő írás, hanem elliptikus, töredékes, mozaikszerű és rendkívül szubjektív. Áthatja a személyesség. S az is benne van ebben a fogalomban, hogy rendkívül sokféle dolog lehet az, amit az ember naponta feljegyez, nincs e műfajnak semmiféle tematikai kötöttsége sem.”9 „A naplóíró azon frissiben és melegében számol be tapasztalatairól és élményeiről […]”„megtörtént eseményekről kíván tudósítani, s az elbeszélő többnyire azt írja le, amit maga látott, maga tapasztalt […] napról napra, azon melegében örökíti meg élete vagy környezete eseményeit.”10 „Az idő irreverzibilitása itt kikezdhetetlen konvenció. Úgy látszik, ez a műfaj egyedül megfogható karakterjegye.”11
A naplóműfajnak lényege még „a szinkronitás, a csak kis késedelmet tűrő egyidejűség”12 „A naplóírónak nem áll módjában, hogy rálásson arra, amit rögzít (hiszen valójában nem emlékezik, hanem feljegyez), nem áll módjában, hogy értelmezze, egységes egésszé rendezze élete menetét, nem rendelkezik ugyanis azzal az időbeli távolsággal, amellyel az önéletíró igen” – jegyzi meg Károlyi Csaba.13 Megállapíthatjuk, hogy a napló esetében a keletkezés folyamatos, a szerző nézőpontja emellett dinamikus aspektussal rendelkezik.
Szilágyi Judit a következőképpen adta meg a napló definícióját: „a dinamikus narrációs technikát alkalmazó önéletírásokat nevezzük naplónak.”14 Összességében kijelenthetjük, hogy a fenti megállapítások alól csupán a Kuruc Ádám testvérem című vers lóg ki némileg, Ady naplóverseinek többi része megfelel a naplóműfaj kívánalmainak.
Ady naplóverseit a szerző-mű-olvasó hármas felosztás alapján érdemes közelebbről is megvizsgálni, a fenti megállapításokra is reflektálva. A legfontosabb kérdés a szerző érdekét boncolgatja, azaz, azzal foglalkozik, hogy milyen funkciót tölt be a naplóírás az életműben.
Alkotóválságok idején gyakorta születnek naplók. Philippe Lejeune egyenesen úgy fogalmaz, hogy „A napló gyakran krízisekhez kötődő tevékenység: diszkontinuitása megszokott dolog, s ez egyébiránt mélyen beivódik a napló ritmusának érzékeny magjába”15
Amennyiben Ady naplóverseinek szigorúan vett keletkezéstörténetét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy nála is „válságnapló”-ról van szó, hiszen az első napló-költemények keletkezésének idején Ady Érmindszentre húzódott vissza a duk-duk cikk vihara elől.16 Másik naplóversének (Megint Páris felé) pedig az igézetét vesztett Párizs válik az ihletőjévé. 1914 elején íródott naplóverse keletkezésekor pedig Ady orvosi kezelés alatt állt a városligeti Park (Liget) Szanatóriumban, s a műből kicsendülő rezignáltság is valamiféle válságra enged következtetni. Ezt erősíti az alcím is: MONDJUK: JANUÁR HUSZONKILENCEDIK NAPJÁN, azt érzékeltetve, hogy a napok teljesen egyformák, ez a bejegyzés a szanatóriumban eltöltött napok bármelyikén bekerülhetett volna az ismét félbemaradt naplóba.
A napló kezdete egyébiránt „[…] majdnem mindig kiemelt fontosságú: ritka az olyan eset, amikor ennek hangsúlyozása nélkül vágunk bele. Különböző módon jelöljük ki az írás eme új területét: tulajdonnévvel, címmel, mottóval, ígérettel vagy bemutatkozással.”17 Ady egy rendkívül sokat mondó címmel indítja a maga naplóját: Egy megíratlan naplóból. A „megíratlan” szó értelmezhető utalásként arra, hogy a duk-duk vita okozta vihar elültével a szerző felhagy a naplóírással, de olvasható üzenetként is a naplóverseket ajánló Hatvany Lajos számára, miszerint a naplóversek pusztán egy félbemaradt kísérletnek tekintendők. Ezt látszik alátámasztani egy Ady-levél részlete is, melyben így fogalmaz: „[…] még mindig nem tudtam […] a napról-napra való vallomás igazi, forró és becsületes módját eltalálni. Ezek csak akarások még.”18
Ezt a feltételezést erősíti még Adynak egy 1914-es jegyzete is a Nyugatban, melyben így ír: „Lengyel Menyhért jó barátom valami esztendőre-szóló lírikus naplóból közölt a lapunkban mutatót a múltkor, s nekem ötesztendős tervem egy esztendőről verses naplót írni. Hatvany Lajos barátom biztatott e terv fölötlésekor legjobban írni: megírni minden nap életét, tehát líráját s az napokét is, amelyeken üreseknek véljük magunkat. E forma nem az enyém, de mindenkié, a Lengyelé is, de hátha mégis belekezdenék az én lírikus naplómba? Persze saját naptári évem szerint: egyik kötetemtől a másik újig, szóval szépen és naivan. Ha netán megkezdem az én esztendős, verses naplómat, ne gyanúsítson majd senki avval, hogy példát kaptam. Viszont Lengyel Menyhért írja tovább, mert érdekes, komoly és értékes, amit napjairól sok körültekintéssel, de szépen megír.”19
Természetesen a megíratlan jelző utalhat arra is, amiről Philippe Lejeune beszél: „A napló már kezdettől fogva virtuálisan befejezhetetlen, hiszen mindig lesz az írás után megélt idő, amely újabb írást tesz szükségessé, s egy napon ez az idő a halál formáját ölti magára.”20
Válságnaplók esetén pedig még nagyobb szerep jut a befejezésnek, hiszen „A krízisnapló […] a saját befejezését keresi. Kiutat keresünk a krízishelyzetből és következésképpen magából a naplóból is.”21
A szerző szempontjából fontos még az Ady-féle naplóversekben a dokumentáció igénye, amely elsősorban saját lelki állapotának dokumentációját jelenti, melybe számadás és összegzés is vegyül. Mint már említettük, A kuruc Ádám testvérem kilóg a naplóversek sorából – a másik két költeménynél a hely s az idő dokumentációja is fontos szerepet játszik.
Az első részben a legerőteljesebb a dokumentációs igény; a naplóírás helyszíne mellett a költő én arca, és érzései is helyet kapnak. Ezek az érzések itt még azonban nem kerülnek bővebb kifejtésre.
Az Egy megíratlan naplóból – melyben a szerző kötetben is megtartotta a dátumokat (1908. dec. 25., dec. 26., dec 27.), s a helymegjelölést (Érmindszent), megismerjük az írás idejét és helyszínét:
Itt jött rám a Karácsony,
Rám, a kesely arcú pogányra,
Itt jött rám a Karácsony,
Gyermekségem falujában.
A Megint Páris felé című vers elől a kötetben már kimaradt a hely, s idő megjelölés, a költemény írásának helyszíne és a szerző szeme elé táruló látvány azonban szerepet kap a műben:
Rohanó vonatomból
Néha félve kinézek.
Unt hegyek, kik maradtok
S elémkacagó völgyek.
A Kuruc Ádám testvérem – mely elől a kötetben szintén kimaradt a hely, s idő megjelölés - ellenben teljesen nélkülözi a külső körülményekre vonatkozó dokumentációs elemet. A költemény azon kevés kuruc versek közé tartozik, melyek hetyke, kötekedő, szókimondó hangot ütnek meg. Felvezetése több olvasatot tesz lehetővé, számunkra legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a szerző egy álmát, s benne „Kuruc Ádám” szavait tárja elénk. A mű álomként való értelmezését éppen az teszi lehetővé, hogy a vers a naplóversek sorában jelent meg, hiszen a pszichoanalízis hatására az álomértelmezés igen gyakori témája a naplóknak. (Csáth Géza 1914-15-ös naplója például gazdag tárháza az álomleírásoknak.) A Kuruc Ádám testvérem további jellegzetessége, hogy a mű több mint kétharmad része idézőjelek között szerepel, s a címben szereplő a „Kuruc Ádám” monológjaként olvasható. A költeménynek fontos eleme a kihagyás; tulajdonképpen egy olyan dialógust előidézve, melyből az egyik szereplő (a költői én) szavai teljesen hiányoznak, ezek „Kuruc Ádám” szavai után következnének, ám ezeket a szerző már kihagyta a költeményből. Ráadásul a versből az sem derül ki, mire reflektál a beszélő. Mindenestre a mű „De ki kuruc nem pityereg.” sora párbeszédbe lép a vele már címében is rokonságot mutató Esze Tamás komájával, ahol a következő sorokat olvashatjuk: „Már eleget sírtam.”
A szerző saját lelkiállapotának dokumentációja a Megint Páris felé című versben jelenik meg a legerőteljesebben, egyrészt a költői én kiábrándultságának kifejtésében, másrészt a költemény összegező zárlatában:
Se terv, de kedv, se pénz, se asszony,
Álomporoktól zúg a fejem,
ami Párisban marasszon
Nincs, ami életben marasszon
Az Egy megíratlan naplóból szintén fontos szerepet szán a költői én lelkiállapota leírásának, itt is különösen a mű zárlata sokatmondó:
Békesség az Istennek,
Békesség az embernek,
Békesség az életnek,
Békesség a halálnak,
Békesség mindeneknek,
De nékem
Maradjon háborúság.
A versfüzérjellegű mű első részében a legerőteljesebb a dokumentációs igény; a naplóírás helyszíne mellett a költő én arca, és érzései is helyet kapnak. Ezek az érzések itt még azonban nem kerülnek bővebb kifejtésre.
A második részben az első szakasz „pogány”, illetve „megtérít”, „visszaingat” kifejezései értelmeződnek: a hitét vesztett költői én sóvárgása a hit után olvasható ki a három négysoros strófából. Bizonytalan ez a sóvárgás, amit az is jelez, hogy mindhárom szakasz a „Talán-talán” határozószavakkal kezdődik. Maga a költői én sem bizonyos abban, vissza akar-e térni az elveszett istenhithez.
A harmadik rész határozott hangjával, kemény állásfoglalásával a második rész ellentéteként meghatározza önnön programját.
Mindkét versnek központi eleme a jelen és a múlt összevetése, s mindkettőben a múlt vágyott, kívánatos, a jelen menekülésre késztető. Míg az Egy megíratlan naplóból a gyermekkor ártatlanságába, a falu békéjébe vágyik vissza, addig a Megint Páris felé az öt évvel azelőtti Párizst, az öt év azelőtti, lelkiállapotát, az öt évvel azelőtti önmagát „siratja el”.
Ami a naplóírók és – olvasók viszonyát illeti, Ady naplóverseiről megállapítható, hogy semmiképpen sem abba a csoportba tartoznak, melyeket a szerző önmagának, a majdani publikálás lehetősége/célja nélkül alkot. A megjelenés lehetőségével nemcsak hogy számol, de egyenesen megjelenésre szánja a naplóverseket
is – éppen úgy, mint folyamatosan keletkező egyéb költeményeit is. Semmiféle különbséget nem tesz e naplóversek, s a többi mű között, hiszen az írás Ady számára immanensen dialogikus természetű – mindenképpen számít az olvasóra.
A harmadik szempont a napló, mint mű kérdése. Két alaptípus különböztethető itt meg. Az egyik az életműtől elkülönülő, monologikus típus,22 ahol a napló pótléka az életműnek. Franz Kafka vagy Szabó Lőrinc naplója lehet példa erre a változatra, e két szerzőnél a művek terén kívül létezik a napló. A másik típus az életműbe illeszkedő, az oeuvre-el intertextuális kapcsolatot fenntartó naplóké. Ady naplóversei az életmű többi versével parataxisos relációban vannak, azaz azokkal egyenértékű funkciót töltenek be. Ugyanúgy folyóiratban jelennek meg először, majd ugyanúgy kötetbe, ciklusba rendezi őket a szerző. Ráadásul csak az első naplóversben (Egy megíratlan naplóból) tartja meg az idő-és helymegjelölést, a többiből elhagyja. Az életműbe való integrációt szolgálja az is, hogy a folyóiratban még Néhány januári nap címmel megjelenő mű kötetben két részben, két ciklusban új címekkel jelenik meg (Megint Páris felé és Kuruc Ádám testvérem) – így már a külsőségek közül semmi (se a cím, se az idő- és helymegjelölés) nem utal a költemények napló jellegére.
Érdemes még röviden kitérni a naplóírás technikájára is. A napló a rendszeresség műfaja (talán éppen e miatt nem vált Ady tipikus műfajává), mely készülhet folyamatos-lineáris, és csomópontos technikával is. Ady lírai naplórészleteit a csomópontos technika jellemzi. Ez a fajta naplójegyző-módszer kevésbé formális a folyamatos- lineárishoz képest, melynek a rendszeresség a legfőbb jellemzője. A csomópontos technika esetén a naplóíró élete fontosabb eseményei alkalmával fordul a naplóíráshoz.23
Bár az Ady életműben a Szeretném, ha szeretnének kötetben elhelyezett fentebb tárgyalt három vers képviseli a naplóverseket (s ezeken kívül az egész életműben csupán még egy naplóverset találunk, a már említett, 1914-es Naplótöredék egy szanatóriumban címűt), a peritextusok révén azok a költemények is a naplóversekkel rokoníthatók, melyek végén helységnévjelölés olvasható. Ilyen az Északi ember vagyok, mely a vers tanúsága szerint Monte-Carlóban született, a Kisvárosok őszi vasárnapjai, mely Kaposvárott, Az örök halál-menet, mely San Remóban, Az ifjú Rajnánál, mely Rheinfeldenben, s melynek végén a helységnévjelölés mellett datálás (aug. 24.) is található. (A nyomdai kéziratban szerepel még két olyan költemény, melyek alatt találunk helymegjelölést, ám mindkét esetben ez a helymegjelölés törlésre került a korrektúra példányban – az Álmodik a nyomor alól a Budapest, a Duruzslás a jégveremből végéről a Kolozsvár.)
Sőt, a Szeretném, ha szeretnének kötetben két ciklus is szoros rokonságban áll a naplóversekkel, egyrészt A Hágár oltára, melynek részei egy szerelmi önéletírás darabjaiként is olvashatók. Másrészt a múltidéző szerelmi költeményeket tartalmazó Két szent vitorlás. Hisz a napló és az önéletírás egymással rokonítható műfajok, definícójukat is gyakorta szokás egymáshoz képest megadni.24 Míg azonban a naplóíró nem emlékezik, hanem feljegyez, s nem lát rá arra, amit rögzít, addig az önéletírónak az időbeli távolság okán értelmezni is módjában áll a leírtakat.
„[…] Az autobiográfiát az különbözteti meg a „fiction”-tól, hogy jobban kifejeződik benne az a jelenség, amit minden névvel ellátott mű léte jelez: hangsúlyozottabban állítja a szerző létét. Ebből a szempontból viszont valójában minden mű autobiografikus, és – a hagyományos értelemben – egy sem az.” – írja Menyhért Anna.25
„The autobiography tells a story of the past which is interconnected with the present. The detailed narration of events and the descriptions recall the past while the present is represented by the remarks and comments on the brief summary of the events and by independent analyses.” „[…] The autobiographer works with a definite space of time, and when he starts to write his book, he already knows the end.” – teszi ehhez hozzá Szávai János.26
S habár Szávai az önéletrajzot prózai elbeszélő műfajnak tartja, véleménye szerint elképzelhetetlen, hogy verses változata is létezzék, mert „[…] maga a versforma rombolja szét a műfaj egyik alapfeltételét, a valószerűséget.”27 A Hágár oltára és a Két szent vitorlás ciklusokat mégis amolyan, az önéletrajziság határmezsgyéjén mozgó verscsoportokként is olvashatjuk, hisz míg az elsőben a hangsúly a korábbi szerelmek elbeszélésére esik, a második egy konkrét kapcsolat elmúlt hat évét tekinti át. Mindkettőben tetten érhető az emlékezéstechnika, az elbeszélő tervszerű munkájának hangsúlyozása.28 Ami A Hágár oltárán ciklust illeti, az időszerkezet három síkon fut, ezek a megírás jelene,29 az emlékekben való utazás múlt ideje,30 illetve az egész ciklust körüllengő mitologikus idő.31
Figyelemre méltó, hogy a ciklus narratívuma nem a valamivé válás formáiban, hanem a valamivé nem válás alakzatában valósul meg.:
Nem hallottam akkor Hágárról,
Csupán a vérem rítt, kacagott
S hiába jött azóta Kant, Spencer
Mégis a régi vagyok.
A Hágár oltára ciklus már felépítésében is hangsúlyozza az önéletrajzi jelleget. Az első három vers, Az örök halál-menet, Mai asszonyok udvarában, Dudorászó, régi nóta az önéletrajz bevezetéseként olvashatók. E versekben a jelen és a jövő idő kapnak döntő szerepet, majd a negyedik verssel kezdődik a tulajdonképpeni múltidézés, az egyszer volt lányok/asszonyok múltból való felidézése. Az elsőből teljes egészében hiányzik az egyes szám első személy, többes szám harmadik személyben íródott vers, mintegy általános bevezetője az egész ciklusnak. E versre felel a ciklus második versének egyes szám első személyű felütése. A költemény megszólítása itt nem egyetlen személy felé irányul, hanem többes számban szól, s fontos szerepet kap a költői én régi és mai alakmásának különbözősége, régi és új párbeszéde. A ciklus harmadik művében szintén a megszólítás áll a középpontban, de itt már nem többes szám második személyű, hanem egyes szám második személyű ez a megszólítás. E három bevezető versben Az örök halál-menet általánosításától a Mai asszonyok udvarában asszonyok összességét való megszólításán keresztül jutunk el a Dudorászó régi nóta egyes szám második személyű megszólításához. A szerző, mint szerkesztő e szűkítő perspektívát alkalmazva jut el a ciklus negyedik verséhez, melyben megkezdődik a múltidézés.
A Heléna, első csókom egy, az Ady oeuvre-ben többször megjelenő motívumot, nevezetesen a nővel való első találkozást tematizálja. Az annyira vágyott ideális szerelem vágya hatja át a következő, a Fehér lyány virág-kezei, s A tízéves Éva című verseket is, mely témát már a ciklus második műve, a Dudorászó régi nóta is felvetette. A tízéves Éva után a cikluscímadó A Hágár oltára következik, mely amellett, hogy mintegy összefoglalja az egész ciklus motívumait, önmagában is szerelmi önéletírásként olvasható.
A válság esetünkben a szerzőt nemcsak naplóírásra, de visszaemlékezésre is készteti: A duk-duk cikk vihara elől falujába visszahúzódva „mintegy a halál előtt, hirtelen átéli a költő egész szerelmi életét.”32A volt szerelmek felidézése mellett a cikluscímadó költemény is megszólaltatja az ideális szerelem utáni vágyat. Ezentúl a szerelemért folytatott örök harc jelenik meg benne, (mely az élet teljessége birtokbavételének egy eleme) azáltal, hogy a nő egyrészt a szerelemben istenülő férfi szolgálója, másrészt viszont a férfi a női vonzerő kiszolgáltatottja. Ahogy a múlt és a jelen idő síkjai, úgy fonódnak össze a versben az ősi mítoszi, bibliai nevek a valós nőalakokkal.
A Hágár oltárával lezárul a ciklus második, múltidéző része, s a fiktív, mitologikus következik. A ciklus ezen részében a költemények párbeszéde mellett a varietas a fő kompozícióképző elv. A második rész első verse, A csók-csatatér lovagjai „valósággal mitológikus áthelyezése a szerelem realitásának […] egy tökéletesen tiszta mesevilágba: az ideál világába.”33A csók-csatatér lovagjait követő A Lóri csókjában újra a régi és az új párbeszéde állíttatik a középpontba. E két utóbbi verset összefűzi még az egyes szám első személyű alak teljes hiánya. A némileg románcos történetmesélés az egy verssel utána következő Kató a misén-hez köti a művet. A következő költeményben, az Elindult egy leány-ban újra megjelenik az egyes szám első személy, maga a vers a Dudorászó, régi nótára adott válaszként olvasható. A Dudorászó, régi nóta „Honnan indulsz és mikor jössz el?” illetve „Mikor indultál?” kérdéseire felel az Elindult egy leány kezdő szakasza: „Ma elindult elébem valaki / S ma indulok vont derékkal elébe: / Üdvözlégy, te hajnalos, szűz leány, / Nyűtt alkonyom selymes vászoncselédje.” Ezután a Kató a misén-el újra olyan vers következik, melyből hiányzik az egyes szám első személy, s melyben akár a ciklus második részének majd minden költeményében, a történetmesélés hangsúlyos szerephez jut. A szerző „kis románcos történetet beszélt el”.34
A Hóvár-bércek alatt ismét mesevilágba repít – s ezzel A csók-csatatér lovagjai-val nyit dialógust. Földessy Gyula egyenesen „álom”-mítosznak35 nevezi a verset, melynek – tegyük hozzá – hó-motívuma teremt kapcsolatot az előtte szereplő Kató a misénnel. A mű külön érdekességére Kenyeres Zoltán világított rá: a mesés képek között a költői teremtő erő elapadásának baljós eshetősége is felvillan.36 A ciklus utolsó két verse zárlatként olvasható: a Nézni fogunk, hejhajh-ban a lezárás kap hangsúlyt, a költemény mintegy a múltból tekint vissza a szerelmi önéletrajzra, a Sappho-fordítás/ átköltés pedig a ciklus egészének témájául választott szerelmi érzést tematizálja.
A Hágár oltára ciklusnak már csak azért is rokona a Két szent vitorlás, mert míg A Hágár oltára a szubjektum elmúlt szerelmeit tekintette át, ki-kitekintve jövendőbeli érzésekre is, a Két szent vitorlás ezzel szemben a szubjektum és Léda „bús”37 szerelmének a mitológiáját folytatja, ahol a múltidézés és a folytatás esetlegessége kerül szembe egymással. Mitológiáról beszélünk, s hogy ez nem túlzás, azt már maga a „Léda” elnevezés is megerősíti. Az a tény, hogy a cikluscímből az ajánlásba szorult a „Léda” név, s Két szent vitorlás lett a cikluscím, kiemeli a szubjektumot. Hiszen, ha az asszony Léda, akkor a szubjektum maga Zeusz. A ciklus három idősík, a jelen, a jövő és a múlt váltakoztatására épül, ahogy ezt a ciklusnyitó mű összefoglalja:
Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat
Be búsak vagyunk, be nagyok,
Csókokban élő csóktalanok,
A Végtelent hogy szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.
A szubjektum Lédával való kapcsolatának elmúlt hat évére tekint vissza, eközben a folytatás lehetőségére reflektálva.
A verscsoport egy Lédának címzett ajánlással indul, mely szövege a ciklus harmadik versének a Biztató a szerelemhez címére rímel, arra utal előre. A ciklus a Csókokban élő csóktalanok című verssel kezdődik, mely, mint már beszéltünk róla, a Minden és a szerelem kapcsolatáról vall, eltűntetve e két fogalom közül az egyenlőségjelet, a Minden szerelem által való elérhetetlenségét tematizálva. A második művel, a Milánó dómja előtt-el megkezdődik a múltidézés. Az „És vérezve, fájva/ Csókoltuk egymás szemeit/ S kérdeztük egymást véresen,/ Vajon-vajon kinek az átka?” strófa a Héja nász az avaron című verset lépteti be, mint intertextust, ám itt a szubjektum és Léda szerelme az, ami átokként jelenítődik meg. Ellenpólus gyanánt a következő vers, az ajánlásra visszautaló Biztató a szerelemhez a jövőbe tekint, a folytatás lehetőségét veti fel, s a szerelmet, mint a Halál felett győzedelmeskedő erőt tünteti fel. Ez utóbbi gondolatot folytatja, erősíti az Elfogyni az ölelésben, úgy, hogy a szubjektum a szerelemben akar meghalni, a szerelembe akar belehalni. A népmesék hangulatát idéző a Megölelném a lyányod a szubjektum és Lédája mitológiája folytatásaként is olvasható, hiszen „a görög mitológia Lédájának Zeüsztól való leányát, Helénát, a világ legszebb nőjének mondta.”**
A szubjektum és asszonya szerelmének eddig eltelt idejére konkrét utalás (hat év) először az Őszben a sziget című költeményben történik a ciklusban. A műben a szerelmük csatához hasonlatos voltára hívja fel a figyelmet, s erőteljesen megkérdőjelezi az újrakezdés lehetőségét: „De, óh, miért nem kezdhetjük újra,/ Újra és mindig/ Regényét a szigetnek?” A szemléleti polifónia jegyében a cikluscímadó mű következik, mely éppen hogy lehetőséget lát az újrakezdésre: „S mi lenne, ha fölkerekedne/ Vérünk régi kedve?” A Hiába hideg a Hold című versben a legerőteljesebb a múltidézés,a kulcsszó a versben az „Idő” kifejezés, mely tulajdonképpen úgy főszereplője a költeménynek, ahogy Proust regényfolyamának. (Ami természetesen az Egyre hosszabb napok című műhöz hasonlatosan minden valószínűség szerint Bergson hatásának tudható be.)
A ciklus utolsó előtti verse a Séta bölcső-helyem körül igen érzékletesen mutatja be a szubjektum szülőfaluját, mellyel éppolyan disszonáns a költői én viszonya, mint asszonyával.
Az Így szaladsz karjaimba című vers zárja a ciklust, s mint cikluszáró vers összegez; ismét megidézi a szerelem eddig eltelt hat évét, s a kapcsolat kezdetére visszautalva, a jelent és a hat évvel korábbi időszakot párhuzamba állítva szerelmük örök voltát emeli ki. Erre utal a költemény nyitányában olvasható mesei túlzás: „Két szegény karomat kinyújtom / Száz mérföldre. […]”, s a birtokos jelzős „asszonyom” alak.
Jegyzetek
1 VILÁGIRODALMI LEXIKON. Kilencedik kötet. Akadémiai Kiadó. 1991. 65.
2 HATVANY Lajos: Ady II. Szépirodalmi Könyvkiadó. 1959. 141-142.
3 Ady Endre Összes Levelei Akadémiai Kiadó – Argumentum Kiadó. Budapest. 2001. II. 157.
4 Disputa. Ady Endre Összes Prózai Művei. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1982.. XI. 67.
5 BALÁZS Béla: Napló 1903-1914. Magvető Könyvkiadó. Budapest. 1982. 470.
7 VILÁGIRODALMI LEXIKON. Kilencedik kötet. Akadémiai Kiadó. 1991. 65.
9 GÖRÖMBEI András: A naplóforma mai változatai: Alföld. 1993. 2. 56
10 POMOGÁTS Béla: Magánbeszéd közügyben – Az újabb magyar naplóirodalom hagyományairól. Alföld. 1991. 8. sz. 71-73.
11 VERES András: Egy műfaj a gyorsuló időben. Alföld. 1993. 2. 47.
12 TARJÁN Tamás: Szemmagasságban XV. Palócföld. 1994. 1. 87.
13 Idézi: Szilágyi Judit. Magadtól menekvésed. Füst Milán napló. Fekete Sas Kiadó. Budapest. 2004.197.
14 SZILÁGYI Judit: i. m. 205.
15 Philippe LEJEUNE: Önéletírás, élettörténet, napló. L’Harmattan. Budapest. 2003. 215-216.
16 KENYERES Zoltán: Ady Endre. Korona Könyvkiadó. Budapest. 1998. 42.
19 Disputa. Nyugat. 1914. febr.1.
25 MENYHÉRT Anna: Rajzok egy költemény tájairól. Motívum, szerkezet és jelentés Szabó Lőrinc Tücsökzenéjében In: Uö: „Én”-ek éneke. Orpeusz Kiadói Kft. 1998. 90.
26 János SZÁVAI: The autobiography. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1984. 119. 114. („Az önéletrajz a múlt egy olyan történetét mondja el, amely a jelennel áll kapcsolatban. Az események részletes elmesélése és a leírások a múltat idézik fel, míg a jelent az események rövid összefoglalójára vonatkozó megjegyzések, kommentárok és független elemzések képviselik.” „[…]Az önéletrajz író egy meghatározott időszakkal foglalkozik, és amikor a könyvét elkezdi írni, már ismeri a végét.”
27 Idézi MENYHÉRT Anna i. m. 126.
28 MEKIS D. János: Az önéletrajz mintázatai. Fiatal Írók Szövetsége. Budapest. 2002. 32.
29 „Ég a tűz Hágár szent oltárán
S én tisztulóan lesem, lesem,
Szinte harminc éve várom én már,
Jön-e a szerelmesem?”
30 „Gyermekded kost, fehér gerléket,
Elsőfű-bárányt, vért és velőt
Áldoztam már négyéves koromban
Száz-arcú Hágár előtt.”
vagy
„Ló-sóskás parlagon ébredt föl
Egykor e bűnös, ős szerelem:”
31 Úgy csókolok én, mint egy isten:
Friné és Genovéva rokon,
32 BENEDEK Marcell: Ady breviárium, II. 233.
35 FÖLDESSY Gyula: Ady minden titkai. Atheneum. Budapest. 1949. 101.
37 Mely jelző a ciklusban a szerelem állandó jelzőjévé válik
38 FÖLDESSY Gyula: Ady Minden titkai. Budapest. 1962. 110.
*Nyugat és kora doktori program. Témavezető: Kenyeres Zoltán
|