Publikációk

Vizsgálódásom célja a századvég társadalmi-irodalmi mozgolódásai, a Nyugat mint sajtótermék sajátosságának vizsgálata, a szerkesztési elvre ható motívumok bemutatásával, a továbbiakban pedig a címben feltüntetett Nyugat és a szecesszió vonulatára reflektálnék.
Ha a Nyugat előzményeként megjelent folyóiratok előfizetési felhívásait olvassuk, szembetűnő, hogy azok megfogalmazásai egymás szinonimái, s a következő közös pontokba foglalhatók néhány példa alapján:
– míveltebb közönségre számító hetilap
– magasabb szempontból tárgyalt események
– érdekes, modern, eleven heti szemle
– a bel- és külföldi literatura termékeinek ismertetése
– a szellem szabadságának hirdetője (hangzik A Hét felhívása, 1890/1)
– nemzetünk szellemének, a magyar szellem szárnyalásának kifejezője az irodalom, a szépművészetek és a társadalmi mozgalmak terén – így mutatja be magát a Magyar Géniusz, mely már az első számában a képzőművészettel kapcsolatosan az egységes magyar művészélet hiányáról (1892/1, Mi készül az atelierekben?), később pedig a színházi élet iránt tanúsított közönyről beszél (1892/7).
– Osvát Ernő a Figyelő első számában (1905/1, Motívumok), - a Magyar Géniuszhoz hasonlóan - szintén közönyről beszél a tehetségek érvényesülése gátjaként. „Az individualizmus – mely különben megmarad a jövő mottójának – kétségtelen túlzásai közé tartozik az is, hogy magánüggyé tette az irodalmat. Az egyéniségek egymás ellenségeivé fejlődtek és meghamisították a saját esztétikájukat. Ebben az ellenségeskedésben – mely inkább érdek, mint eszmék harca volt, - veszett el az irodalom belső komolysága.”
– „A Budapesti Szemle tájékoztatni igyekszik a magyar közönséget azon eszmékről, melyek világszerte foglalkoztatják a szellemeket s mintegy közvetítő kíván lenni egyfelől a szaktudomány és a művelt közönség, másfelől a hazai és külföldi irodalom között.” (1890/1) – hangzik felhívásában.
– az Új Magyar Szemle hasonlóan vélekedik – a művelt magyar olvasó közönségre számítva ír a közdolgokról hozzájuk méltó komolysággal és részletességgel, bevonva körébe „az idegen nagy vivmányokat”. Igyekszik jobban bevonni az olvasókat, a szépirodalom terén azok figyelmét és segítségét kérve.
A felsoroltakból látható, hogy a Nyugat presztízseként emlegetett európai szellem teremtés körébe más folyóiratok előfizetési felhívásai is besorolhatók, ugyanakkor a beköszöntő cikkek kapcsán csupán, a későbbiekben nem igazodva következetesen az azokban felvázoltakhoz. Bíró Lajos a Huszadik Század 1908/5-ös számában következőképp ír erről: A közönség, a lapok nagy részét fentartó magyar középosztály nincsen tisztában a maga érdekeivel. A meggyőződései nagybirtokos-meggyőződések, a fájdalmai azonban polgári fájdalmak. Innen a zavarodottság, a gondolkodás kuszáltsága, a lap-előfizető megbízhatatlansága. A magyar polgári középosztálynak nincsenek kidolgozott, egész politikai programmjai, kialakult, teljes, befejezett meggyőződései: nincsenek tehát magyar lapok, amelyeknek élesen elhatárolt, tiszta és világos programmjuk van.1 A fentebb indézett előszavak disszemináció jellege a polgárosulás folyamatának leképezője tehát. Hagyományos értelemben ugyanis az előszó összefoglalja, bemutatja a ráépülő szöveget, és megpróbálja a szövegen kívüli valósággal is összekötni az olvasó által még nem olvasott, de már az előszó által kontúrozott szöveget. Ezáltal egy előzetes elváráshorizontot alakít ki. Az az irodalmi kínálat, melyet ígértek kezdeményeiben létezett csupán. A Nyugatot maga a kor ill. a benne megérett változások is segítették. Az iparral új társadalmi osztály, új magyar polgárság alakult, s a körülmények megváltoztatták az emberek vágyait, eszméit, gondolkozásmódját, aminek következtében meg kellett változnia az irodalomnak is. Sokat emlegetett megállapítás, hogy a Nyugat esetében ez az újabb irodalmi irány öntudatra jut, mert megvan hozzá az átalakulás folyamán felgyülemlett feszültség. Az irodalom alapvető kritériuma, törvényszerűsége az állandó megújulás, s ezen innováció2 törvényének tehát megvannak a maga társadalmi forrásai is. Minden irodalmi mű szükségszerűen összefüggésben áll kora általános stílusával, formailag és nyelvileg el nem választható kora kifejezési formáitól s nyelvi életétől. Hankiss Elemér az irodalom fejlődésfolyamatát meg-megújuló kísérletek szakadatlan sorának nevezi,3 az új írói szemlélet kiforrásának társadalmi-irodalmi illetőleg időbeli függőségét kiemelve.
A Nyugat azonban egy sajátságos aspektusból lett kiemelkedő, mégpedig Ignotusék elképzelésével az irodalmi hagyomány folytathatóságáról, miszerint a folytonosságban van a lényege. Tehát nem a múlt ellen lázad, ha újat hoz, amelyet a körükhöz csatlakozott írók táborával érhetett el, mely tábor írói kvalitásait tekintve differenciált és az alkotói szabadság hirdetésével bővülhetett, ezért lehetett a folytonosság-elv olyan sikeres. Ezek a tények közismertek ugyan, viszont nem elhanyagolható a mediológia szempontjából is rávilágítani, hogy valójában a mára már klasszikusnak tűnő irodalmi alkotások mellett a szerkesztési elv tette naggyá a Nyugatot. Fenyő Miksa Vezér Erzsébet interjúja alkalmával a Nyugat vezető szerepének okaként a folyóirat jól megkonstruált szerkezetét és a közvélemény visszhangját nevezi meg. Biró Lajos a sajtó társadalmi meghatározottsága mellett érvelve egy fontos kitételt tesz, miszerint a közönség hajlandóságainak is tükre.4 Idézhető Ignotus mondása: az újság hazudik. Érti alatta, hogy az elvi küzdelem kedvéért, ami azt jelenti, hogy a jó újságíró első kvalitása az, hogy a saját véleménye mellett megérzi, rátapint arra, amit a közönség egy adott dologról gondol. Ugyanis a közönség a lapjaitól megköveteli a maga meggyőződéseinek a hirdetését. Arra a jelenségre, miszerint minden lapközönségnek megvannak a maga elfogultságai, Biró szemléletes példát hoz: egy író teremt egy új krónika-fajtát sikerrel, s ha ugyanazon a helyen, ugyanolyan betűkből más írja meg, s hiányzik az író tudása, elméssége, írásművészete, a közönség észre sem veszi a változást. Azt lehetne mondani, hogy a közönség konzervatív, elfogult, ragaszkodik az újságja formájához, betűihez, papírjához. A betűk megválasztásán kívül Zolnai Béla egyéb nyomdatechnikai eszközt sorol fel, mely egy író rendelkezésére áll. Ilyen például a sorok diszpozíciója, - beljebb szedett sorok, kéthasábos címek, stb. – melyek szemléltető és hangulatkeltő szerepük révén a modern újságtechnikában nagy szerepet játszanak, a cikk elolvasására kényszerítve az olvasót. Zolnai5 fontos körülményként emeli ki a szavak hangulati értékét. A betűtípusok eltérésének megfigyelése, a gesztusok és a kiejtés különbözőségének összehasonlító módszere a nyelv többi jelenségeit alkalmazva hangulati különbségeket állapíthat meg. A hangulat tehát éppúgy hozzátartozik egy szó természetrajzához, mint a hangalak vagy a jelentés. A Hét, Magyar Géniusz, Szerda, Figyelő közül a Nyugat címválasztásában valóban kitűnő, figyelemfelkeltő jelenség. Síklaki István szerint6 az írott sajtóban a főcím az egyik, ha nem a legnagyobb hatású vélemény- és hangulatformáló eszköz. A figyelem hatásos megragadása érdekében gyakran folyamodik közhelyszerű, sablonos asszociációkhoz, amelyek könnyen megtalálják az utat a pásztázó figyelem esetén is az olyan attitűdökhöz, amelyek az üzenet iránt fölkelthetik az érdeklődést. Talán a Nyugat, mint a sajtóorgánum neve, a legerőteljesebben fejezte ki az új irodalom szándékát. A cikk néhány általános szociálpszichológiai mechanizmust mutat be, melyek a főcímek olvasásakor hatnak, Sajátos mechanizmus, amikor
– a főcím által kiváltott sematikus asszociációk, következtetések alapján alakítja ki az olvasó a véleményét a cikk üzenetéről, anélkül, hogy elolvasná és racionálisan feldolgozná annak tartalmát, vagy
– a főcím befolyására a törzs üzenetét eleve torzított formában, a főcím által mozgósított sémáknak megfelelő értelmezéssel, szelektív módon dolgozza fel az olvasó
A folyóirat sikerének további oka lehet, hogy kivonta magát a politikából, ill. politizálása sajátosságáról idézhető, hogy nem politikum volt, hanem etikum: magatartás, erkölcsi humanizmus.
Ahogy Biró Lajos írja, hogy az élesen körvonalazott pártprogram korlátokat állít a vezércikkekben űzött szemérmetlen előfizető-fogdosás elé, ugyanakkor az az újság, mely véleményét egészen felfüggeszti, a közönség elveszíti azt az illúziót, hogy szabad és független emberek szabad és független ítéletét hallja.7 Az ügyesen és okosan vezetett lapok nem is adják el magukat soha egészen. Csak félig. Egyrészt mindig fenntartják a függetlenségük látszatát, a kritikájuk szabadságát egy bizonyos irányban: nem írnak mást, csak amit a közönség gondol, legfeljebb világosabban, stilizáltan, szelídítve vagy torzítva rajta.
Az újabb szakirodalmak is a tömegtájékoztatás hármas függőségéről beszélnek:8 a mindenkori hatalom (gazdaságilag és politikailag egyaránt), a közönség, mely mindig rendkívül differenciált, és a tömegkommunikáció saját belső adottságai.
A magyar kapitalizmus kibontakozásval jelentős polgári-értelmiségi réteg alakul, megteremtve az új irodalmi törekvések társadalmi bázisát, amely már el tudja tartani a Nyugatot. A kapitalizmus folyománya az a törekvés és igény, hogy programszerűen igyekeznek közvetíteni a külföldi irodalmak új eredményeit.
A tömegkommunikáció saját belső adottságát jellemzi, hogy milyenek a munkatársai, mit és kit tud megszerezni, megfizetni, megvenni magának. A média hatékonyságának eszköze, hogy időnként új embereket, új arcokat mutasson be, és ez utóbbi aspektuson alapszik az Osvát-Hatvany szerkesztői vita.
Köztudott dolog, hogy a Nyugatot voltaképpen Ady s a körülötte zajló viták tették naggyá. A mindenhová egyszerre eljutó, nagy példányszámú sajtótermékek segítségével az érzelmek tömeges kiváltásának lehetősége teremtődik. Kapitány Ágnes könyvében az interpretáció-meghatározó mozzanatok fő fejezete a „Csomagolástechnika” címet viseli. Az egyes interpretációk jellegét (s a befogadókra gyakorolt hatását) mindig meghatározzák a körülmények, amelyek között az interpretáció zajlik. Például nem mindegy, hogy egy vélemény képviseletében egyetlen ember áll-e elénk, vagy „a társadalmat” reprezentáló küldöttcsapatként egy csoport, vagy egy olyan csoport, melyet zárt, a közös cél érdekében együtt előrenyomuló falanxként látunk. Ha egy ember és a tömeg találkozását látjuk, nem mindegy, hogy a tömeg rajong-e érte, gyűlöli, vagy megoszlik a megítélésében. Nem biztos, hogy a szemlélő átveszi azt a viszonyt, amit lát: lehet, hogy éppen az ébreszt benne rokonszenvet, akit a tömeg üldöz, és fordítva, az lesz neki ellenszenves, akiért rajonganak; ám az bizonyos: amit lát (s ahogy láttatják vele), az mindenképpen befolyásolni fogja az ő viszonyát is a „szereplőhöz”. Azzal, hogy mit tartok fontosnak hangsúlyozni, már befolyásoltam a tény értelmezését, egy meghatározott irányban indítottam el a közönségem lehetséges viszonyulásmódjait. Az új irodalommal / a Nyugattal szembeni támadások, hozzászólások jelszavak, a köztudatban levő vélemények hangoztatásai különbözőképp.9 A Nyugat mellett, vagy ellene való állásfoglalás során mintha az irodalom egy időre háttérbe szorulna: gonosz métely, múló divat, szalmaláng, erőltetett, félig érthető, csak sejthető, teljesen értelmetlen, hiszterikus zsenik, homályos kifejezési formákkal, fonák-irányoknak hódolnak, az ujabb irodalom frivol izlése, erotikahajhászó írások, eltévelyedett sereg a fiatal írógárda, dekadensek, akik a feloszlás szecessziós tüneteit mutatják (Tisza) – hangzanak a nem megfogható kritikák. Nem az egészség, hanem a betegség raffináltan cifra útján keresik a zsenit … Idegszenzáció, perverzitás, kapkodó raffináltság: mindez nem erő, hanem ellenkezőleg, gyöngeség … a külföld kulturális fölénye bennük csak a megvetés érzését váltja ki hazájukkal szemben – véli Pekár Gyula, aki „hibás elveik” miatt látja veszélyeztetve a magyar irodalom helyzetét.
McQuail a tömegkommunikációról szóló alapmunkájában a média normaközvetítő szerepét emeli ki: „A hatalom a média innovatív képessége is, merthogy a média a valóságot nemcsak megjeleníti, tükrözi, hanem konstruálja is. E tekintetben a kultúraalakítás egyik fő forrásának tekinthető, amennyiben alakítja a művészeteket, a divatokat, a szokásokat, az életmódokat, a normákat, az értékeket. Ez a normaközvetítő szerep kiterjedhet az irodalomra is, a Nyugat esetében reprezentálva, hogy az olvasók számára az irodalom szabadsága az írók törekvéseiben a nemzeti érzés kifejezését látja, s ez is egy oka lehetett a folyóirat népszerűségének, illetve ezzel magyarázható a szecesszió avantgárdot előkészítő vállfajának csupán pár novellára kiterjedő megjelenése a folyóirat első számaiban. Amennyiben az irodalmi mozgolódásokat figyeljük, figyelembe véve a tényt, hogy a Nyugat megindulása a magyar szecesszió második szakasza, megfigyelhető, hogy novellák tekintetében a hagyománytörténetbe illeszkedő új stílusmoduláció a Nyugat idejére a szecesszió esztétikájából nézve visszafogottabb poétikai megoldásokkal él tovább, nagymértékben keveredve az irodalmi impresszionizmus jegyeivel. Hiába véli úgy Szini Gyula az első számban megjelent elbeszéléstechnikai programjában, hogy változatos kidolgozás az által lehetséges, ha a modern író érvényesíti új látásmódját és érzéseit.10 A valóságélményről alkotott hagyományos felfogásmód kifejezésében a szecesszió valami eredetit mutatott fel, az ember érzelemvilágának megfelelő, adekvát kifejezési formát. A szecessziós magatartásmód kétpólusú, az élethez és a művészethez való viszonyulásban létezik, s az élvezetvágy, az élet szebbé tétele magában az írás folyamatában is megvalósul. A Huszadik Század első száma találóan fogalmazza meg ennek az esztétikának a lényegét, illetve a tényleges társadalmi helyzet, illetve az irodalom által kínált emberi magatartásformák közötti aszinkrónia folytán11 századvégi degenerálódásról beszél. Az író, a művész is az ideges század forrongó lelkébe mártja tollát, ecsetét, hogy azzal írja, fesse meg az idegrázó képeket. Az 1908/2-es szám azonban Ignotus nyelvezetéről beszélve már jelez egyfajta elmozdulást az új esztétika felé „A pesti nyelv” című jelenetben mondja a tanárt meggyőzni próbáló író: „Így nem beszél senki ... ki nem sülne bele ily hosszú összeskatulyázott mondatokba, ha el akarná fújni őket egy szuszra. Így nem lehet beszélni. Néha azt hiszem, hogy írni se! Így csak gondolkozni lehet! ... illetve így ir a pesti intellectuel, ha azon gondolkozik, hogy mikép mondja el azt, amit gondol. Ezért szép ez így, ezért jó ez így! ... Ignotus új eszmék új burokba foglalója, új lehetőségek megnyitója!”
Végezetül a korábban már említett folytonosság-elv és a Nyugatban megjelenő szecesszió kapcsolatára reflektálnék pár novellán keresztül. Érdekes jelenség, hogy a Nyugat a történeti érzék, hagyományszemlélet követésével lett újító, ugyanakkor az 1870-1880-as évektől kezdődő különféle előzményeket feledésbe tolta a Nyugat irodalomszemlélete.12 A ’80-as évektől induló társadalomábrázoló novella a francia analitikus és az orosz lélektani regény hatására13 tárgyat és hangnemet vált, az irodalmi ízlésirány az általános emberi / a belső valóság felé fordul.14 Horváth János a Magyar Nyelv 1911-es számában e műfaj új jellemzőit érzékeli, miszerint megvan benne mély életre való csírája, közvetlenebb lirizmus, fesztelenebb formaság, bölcselő hajlam mellett minden beteges és különcködő vonása. Szerinte az írók az érthetőség rovására is, valami zenei hangzás vagy külön ritmus kedvéért a kifejezést a jelentéstől függetlenül is idomítják, hatásossá teszik. Ez a sajátság véleményem szerint az 1890-es szecessziós kezdemények rövid intervallumú felerősödése, mely a Nyugat első, harmadik, és ötödik számában jelenik meg leginkább. Révész Béla A völgyben, Kaffka Margit Neuraszténia, Jób Dániel Liegen Egon felesége, és Szini Gyula Yoru herceg legendája című novellákról van szó. Sajátságuk, hogy a kívülről ábrázolt történet helyét a belső történés, az író vagy a szereplők érzéseinek, hangulatainak rajza (állapotrajz) foglalja el, a cselekmény szerepét átveszi az önálló közlésértékkel bíró stílus. Jellemzése egy új szempontú esztétika távlatából lehetséges, mely a költői közlés összetettségét és az artikuláció mikéntjét veszi alapul. A novellák részletes elemzésére nincs módom, csupán jelezni szeretném néhány jellemzőjét: a stilizációs réteggel megterhelt prózában a valóság képei átesztétizált és reflexív kép-, illetve szövegkörnyezetbe kerülnek, a vizuális leírások a pszichén, a tudati folyamatokon keresztül történnek, az irónia mint a szecessziós írói magatartás modellje jelenik meg, ill. jellemző a testi-lelki rokkantság tragikomikumának beépülése az iróniába, a világszínház metafora,15 melyet a szecesszió esztétikájának jellemzésére használnak, összekapcsolt fogalmak váratlanságának feszültsége, a színkompozíció érzelemsejtető szerepe, a természet és szubjektum közötti viszony képi elbeszélésmódszerei, elbeszélői nézőpont tekintetében pedig a narráció szereplői szintű erősödése jellemző, a szereplő átélésében bontakoztatva ki az írói közlést. (Herczeg Gyula16 szabad függő beszédnek nevezi ezt a formát, kiemelve benne a „meredek” kezdést és a communis opinio ellenpontozó, hol ironikus, hol tragikus, a megelőző állításokat megkérdőjelező módszerét.) A fentebb idézett novellák képviselik Bori Imre szavaival élve az ideges, bonyolult, sokszor a mesterkéltség határán járó, vibráló prózát, amely a szecesszió tengerszintjét jellemzi,17 és Krúdynál erősödik fel újra egy nagyhatású szintézisben, mely a romantikus szubjektivizmust, a szimbolista, az expresszionista, és szürrealista tendenciákat ötvözi. Az irodalmi szecesszió folytonosságát tekintve van tehát egy hiátus, ami Krúdy művészetével töltődik be újra. A századforduló körüli irodalmi lapkezdemények pedig a Nyugatban teljesednek be, mely adekvát a polgárosulás folyamatával.
Előadásomban nem a Nyugat érdemeinek kisebbítése volt a cél, csupán hármas egységben – társadalom, mediológia és irodalom összefüggésében igyekeztem rávilágítani a Nyugat-jelenségre.

1 BIRÓ Lajos, A sajtó lélektanához I-II, Huszadik Század, 1908/5, 435-448.

2 HANKISS Elemér, Érték és társadalom, Bp., 1977, 141-142, 158.

3 HANKISS Elemér, Érték és társadalom i.m., 145.

4 BIRÓ Lajos, A sajtó lélektanához I-II, Huszadik Század, 1908/3,5, 245-259.

5 ZOLNAI Béla, Esztétikai szempontok a nyelvtudományban, Magyar Nyelv, 1920, 105-111.

6 SIKLAKI István, A főcímek demagógiája, Jel-Kép, 1997/2, 97-112.

7 BIRÓ Lajos, A sajtó lélektanához I-II, i.m., 247-249.

8 KAPITÁNY Ágnes, KAPITÁNY Gábor, A tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei, Bp., 2006, 120-123, 182, 189, 191.

9 FARKAS Lujza, A Nyugat és a századeleji irodalomforduló i.m., 75-76.

10 Tanulmányok a századforduló stílustörekvéseiről, szerk. FÁBIÁN Pál, SZATHMÁRI István i.m., FEHÉR Erzsébet, Révész Béla szimbolikus naturalizmusa, 137.

11 Huszadik Század, 1900/1, Dr. Moravcsik Ernő Emil

12 KENYERES Zoltán, Korok, pályák, művek, Akadémiai, Bp., 2004, 84-94.

13 Tanulmányok a századforduló stílustörekvéseiről, szerk. FÁBIÁN Pál, SZATHMÁRI István, Bp., 1989, FEHÉR Erzsébet, Révész Béla szimbolikus naturalizmusa, 135.

14 FARKAS Lujza, A Nyugat és a századeleji irodalomforduló, Bp., 1935, 5.

15 VARGHA Kálmán, Álom, szecesszió, valóság, Bp., 1973, 242-243.

16 HERCZEG Gyula, A modern magyar próza stílusformái,Bp., 1975, 221-255.

17 BORI Imre, A szecessziótól a dadáig, Újvidék, 1963, 30.

*Nyugat és kora doktori program. Témavezető: Kenyeres Zoltán