Az irodalom- és színházkritika egyik legnagyobb kihívása, hogy különbséget tud-e tenni a csupán aznap érdekes és a hosszú távon is érdeklődésre számot tartó művek között. A Nyugat kritikai tevékenységének nem csupán az lehet a fokmérője, hogy hány magyar tehetséget fedeztek fel, vagy hogy hány külföldi költőt ismertettek meg a magyar közönséggel, hanem az is, hogy a korban népszerű írókról, költőkről milyen ítéletet alkottak, illetve hogy ez az ítélet mennyire hiteles. A mi korunkból visszatekintve elmondható, hogy a Nyugat kritikai teljesítménye ezen a téren is kimagasló volt.
Az összehasonlító irodalomtörténet-írás egyik lehetséges megközelítési módja a „comparative reception”, az összehasonlító recepciótörténet, amely azt kutatja, hogy egy szerző vagy egy mű befogadása, interpretációja hogyan történik egy más nyelvű országban (Greve, 1990, 233.). Ebben a dolgozatban azt vizsgáljuk, hogy a korban népszerű egyik francia költőt, drámaírót, Henry Bataille-t hogyan interpretálták a Nyugat kritikusai, és ezt szembeállítjuk más korabeli lapok értékelésével. Mivel Bataille a mai kánon felől nézve nem tartozik az elismert „nagy szerzők” közé (ma már nem játsszák a párizsi színházak sem a darabjait, csupán az irodalom- illetve színháztörténeti munkák említik a nevét, és lírai művei kaphatók), ezért nem szükségtelen röviden bemutatni. Henry Bataille 1872-ben született Nîmes-ben és 1922-ben halt meg Malmaison-ban. Gyerekkorában festőnek készült, majd a költészet felé irányult érdeklődése. Első verseskötete 1895-ben jelent meg, La chambre blanche címen, melyben Francis Jammes-hez hasonló stílusban írt, megható költeményekben énekelte meg gyermekkorát. Majd a drámaírás felé orientálódott, s 1896-ban jelent meg első drámája Ton sang (Véred) címen. Műveit nálunk is bemutatták már 1905-től kezdve, nagy sikerrel. Magyarországon bemutatott művei többek közt a következők: La scandale (1909) című művét Molnár Ferenc fordította, A botrány címmel, La vierge folle (1910) című drámáját Ábrányi Emil, A balga szűz címet adva neki, a Le Phaleme (1913) című színművet szintén Ábrányi Emil ültette át magyarra A halálfejű lepke címen. Megjelent magyarul még a Les flambeaux (1913) A fáklyák illetve Les soeurs d’amours (1919) Gyöngédség (1921) Sebestyén Károly fordításában. La femme nue (1908 – Adorján A., A meztelen nő, Magyar Színház, 1908. febr. 8.) című művét meg is filmesítették. Két versét Kosztolányi Dezső lefordította (Az esték, Az irgalom forrása) Bataille színdarabjai rendszerint a szerelem témakörét variálják, azon belül is a divatos korosodó férfi-fiatal lány vagy fiatal fiú- korosodó hölgy kapcsolatát.
Henry Bataille Ady Endre számára is ismert egyéniség volt . Amikor 1905-ben Kolibri mama című darabját bemutatták a Vígszínházban (Kolibri mama. Budapesti Napló 1905. máj. 21.; AEÖPM VI. 103.o.), Ady is írt róla kritikát. A darab – a divatos séma szerint – egy negyvenéves anyáról szól, aki szerelmes lesz fia barátjába. A szerelem múltával a barát otthagyja őt, s az anya visszatér családjához. Ady rafinált lélektani drámaként jellemzi ezt a művet. Ugyanakkor a Színjáték című hetilapban Bárdos Artúr már azt írja: „ha ez az ember nem szeretné annyira a sikereit, ha kevésbé hajlanék megalkuvásokra, és nem parfümözné olyan erősen a zsebkendőjét, akkor most volna egy nagy drámaírója Franciaországnak. De Bataille szereti a sikereit…” (Színjáték, 1910. okt. 27. II. évf. 7. sz. 125-129.o.) A Budapesti Hírlap, A Polgár, az Egyetértés című lapok dicsérik a drámát. Bataille költőként is fontos Ady számára, ismeri a Le beau voyage (Szép utazás) (1904) című kötetét. Ady úgy jellemzi őt, mint aki harminc évesen beszüntet minden lázongást, és a temetőről ír verseket (Az Observatoir-től a Sorbonne-ig. Pesti Napló.1904. március 20.; AEÖPM V. 20.o.), vagyis megszűnt költőként érdekes lenni. Jehan Rictus-vel összehasonlítva Rictus az érdekesebb, újítóbb művész. De nem elképzelhetetlen, hogy a Vér és arany kötet temetőversei (például Közel a temetőhöz) Bataille verseiből is ösztönzést merítettek, csak annak gyermeki, természetes formáit nem követték, hanem művészibb eszközökkel éltek.
A Nyugat már első évfolyamában beszámol a népszerű francia költőről és drámaíróról. Elek Artúr, aki maga is képzőművészeti irányultságú volt, mint a fiatal Bataille, az 1908. 11. számban írt róla a Figyelő rovatban, az egyszerű Henry Bataille címmel. Elek Artúr igényesen, értőn, kellő tárgyismerettel mutatja be a magyar közönségnek a francia költőt és drámaírót, akinek akkoriban két darabját már játszották a Nemzeti Színházban, de a nagyközönség ennél többet valószínűleg nem tudott róla, lírai műveit még nem ismerték itthon. Elek úgy tartja, hogy Bataille a fiatal francia drámaírók közül a legérdekesebb egyéniség, de végig inkább a lírikust, mint a drámaírót látja benne, sőt, szerinte Bataille drámáit is a líraiság hatja át. Említi, hogy Bataille lírikusként és festőként kezdte pályáját, első kötete az 1895-ös Chambre blanche (Fehér szoba), melyben a szülői ház, a kisvárosi élet, a gyermekkori emlékek melankóliája visszhangzik. Kiemeli a Par les Vitres grises (Szürke ablaküvegeken keresztül) című költeményt, mely az ősz hangulatát fejezi ki. A költemény „eseménysora” a következőképp foglalható össze: A költő a szürke üvegablakon kitekint és meglátja az őszt; egy vándor gyalogol az esővízzel megtelt árok mentén, a vándort pedig az elkésett utas nógatja sietésre. Elek Artúr szerint lágyság, szétfolyó érzelmesség jellemzi Bataille líráját, témái visszasóhajtások a múlt felé, nyitva hagyott üres szobához hasonlítja őket, melybe az ember nem mer belépni, mert vén rokonok halnak meg bennük majdan. A ház emlékei a szobái. A Chambre blanche című kötet elé Marcel Schwob írt előszót, s a lélektelen dolgok, a néma állatok költőjének mondja benne Bataille-t, aki Francis Jammes-ra emlékeztetné, ha időben meg nem előzte volna annak első igazán jellemző kötetét, az Un jour-t (Egy nap). Bataille második, s egyben utolsó kötetét is méltatja Elek Artúr. Ez 1905-ben jelent meg, s Beau Voyage (Szép utazás) a címe. Ezek a versek nem annyira érzelmesek, mint a régiek, de a hangnem, a fáradt melankólia a régi. Bataille kedves versidoma a vers libre, a francia szimbolisták műformája., a szabálytalan hosszúságú sorok, melyeket nem köt versmérték, s rím is csak időnként cseng a végükön. Bataille a líra felől közelített a dráma felé, s Elek szerint drámaíró létére is költő, líraiságát drámáiba is belevitte. Drámáit a lírai helyzetek kedvéért írja meg, de magukat a helyzeteket a realizmus eszközeivel alkotja meg. Elek Artúr jó érzékkel kritizálja is Bataille-t: cselekményei nem eredetiek, sokszor rég elnyűtt történetekkel dolgozik. Elek Artúr Bataille két darabját említi, melyeket már lefordítottak magyarra: a Marche nuptiale (Nászinduló) címűt és a Maman Colibri-t (Kolibri mama) Előbbi a Nemzeti Színház műsorán szerepelt állandóan. Cselekménye igénytelen történet: Grâce de Plessans szakított családjával, hogy Claude Morillot-é lehessen, a félszeg zongoratanítóé. Megszöknek, és fölkerülnek Párizsba. Párizsban, a nyomorúságban kiábrándul Claude-ból, és megöli magát. Elek hiányolja a darabból azt, hogy a szereplők sora „nem alakul emlékében egyetemes nagy gondolatok szimbólumává”. Elek Artúr említ olyan darabokat is, melyeket itthon még nem mutattak be: például a Masque (Álarc) című darabot, mely időrendben megelőzte a kettőt. Története a következő: André Demieulle, aki drámaíró, lépten-nyomon megcsalja feleségét. A feleség mindent megtud, de megbocsát, mert szereti az urát. Amikor azonban Demieulle már nagyon szemérmetlen lesz, szakít vele. Demieulle ezután ráun szeretőire, és visszatér feleségéhez. A Poliche cselekménye sem sokkal eredetibb. Egy férfi reménytelenül szeret egy nőt. Amíg a maga igazi mivoltában akarja megközelíteni, addig a nő szóba se áll vele, de egészen szimpatikus neki, amikor a férfi felcsap polichinelle-nek (bohócnak). Végre azonban megtudja, hogy a vaskos tréfájú Poliche érző szívű ember, ekkor meglágyul és meghallgatja őt. Bataille legújabb darabja akkoriban a Femme nue (Meztelen nő) volt. Ebben még ennyi cselekmény sincs. Bernier festő megkapja a nagydíjat és boldog örömében megesküszik szeretőjével, aki modellül állt volt neki pályadíjas képéhez. Eztán jönnek a drága megrendelések és az előkelő ismeretségek. Bernier lassan elidegenedik feleségétől, majd egy nagyvilági dáma kedvéért szakít vele. Bár a történet maga nem túl egyedi vagy érdekes, de Bataille remek jellemrajzoló – emeli ki Elek Artúr. Szereplői nem nagyszerű emberek „nem olyan kaliberű emberek, akik valami nagyra képesek volnának, vagy olyanra bár csak gondolnának is. De amit Bataille meglátott s megmutat bennük, az olyan gazdagság, hogy láttára az, aki különbséget szokott tenni értékes és értéktelen emberek között, csodálkozva hallgat el.” Bataille fő eszköze a párbeszéd, mellyel jellemzi hőseit. Szereplői a maguk, s nem a szerző nevében beszélnek. A líraiságot megőrzi Bataille akkor, amikor a lemondó, mélabúvá fogyó szerelmet, a lappangó, de soha ki nem törő szenvedélyt ábrázolja. Lírai a drámák vége is: Bataille megoldás helyett inkább elhalatja cselekményeit. Elek Artúr szerint Bataille legfőbb hiányossága, hogy az erő hiányzik belőle. „Nincsen szíve hozzá, hogy egymásnak ugrassa az embereit, hogy belemarkoljon a sorsukba és véget vessen nekik egy szorítással. Ezért éri be félmegoldásokkal.”
Két évvel később, 1910-ben Ignotus írt Bataille A balga szűz című darabjáról (1910. 21. sz.), melyet a Nemzeti Színházban mutattak be. Ignotus remek meglátással jellemzi Bataille-t: „Henry Bataille az a fajta költő, kiről tíz évvel a halála után senki sem tudja majd, hogy élt, s e munkája az a fajta darab, amit öt év múlva összetéveszt az ember egy csomó mással, mely akkorra már, mint a lepréselt virág, dohosan és élettelen fakul emlékezetének.” Úgy látja, hogy Bataille darabja divatdarab, mely érdekes, de mely nem maradandó. Témája egy negyvenéves férfi és egy tizennyolc éves lány szerelme. Az idős férfi és a fiatal lány szerelme örök életű irodalmi tárgy, de a korban, pontosabban Franciaországban különösen divatos volt. Az érdeklődés okát Ignotus abban látja, hogy az angol életmód elhatalmasodott a francián. Ignotus azt érti ezalatt, hogy az angoloknál szabadabb volt az élet, az angol lány flörtölt, mulatott. Ezt a a szabadabb életet vették át a franciák, s most már az ő lányaik is flörtölnek. Csakhogy a franciák mások, mint az angolok: érző szívűek, s a flörtből hamar szerelem lesz. Ezt a lány-drámát ábrázolja több korabeli darab, így például Kistemaeckers Rivale című darabja vagy Edouard Rodu egy regénye, vagy Gerhart Hauptmann König Karls Geisel című darabja, melyek mind egy fiatal lánynak s egy meglettebb házasembernek szerelmi bonyodalmairól szólnak. A lány-regény speciálisan francia divat, a meglettebb férfi s a fiatal lány összekerülése speciálisan korabeli divatjelenség. (Bár nem új tárgy: Faust és Margit története is az érett férfi és éretlen lány regénye). De a korban aktuálisabb, mint valaha, amikor a fejlődés felgyorsult, amikor a fiatalok diadalmasak, erősek, az öregek pedig megvertnek, gyengének érezhetik magukat – fejti ki Ignotus. Ez megnyilatkozik az irodalomban is (lásd az előbb említett műveket). Bataille darabjáról újból ítéletet mond Ignotus: szemfényvesztés az, kár, hogy néha megzavarja valami kis igazi költészet, mert ez csak nehézkessé, unalmassá teszi. A darab egyébként igen hosszú, közel négy óra, négy felvonás, amely amúgy is próbára teszi a közönség koncentrálóképességét. A hosszú terjedelem egyébként Bataille legtöbb darabjára jellemző. Ennek ellenére hatalmas közönségsikert aratott a premier. Ignotus kritikáját érdemes összevetni például a Magyar Színpad című folyóirat írásával, amelyik hangosan ünnepli Bataille-t. „A legutolsó negyedszázad legnagyobb színpadi szenzációja vonul be a mai premiéren a Nemzeti Színházba.” (Magyar Színpad, 1910. okt. 21. 13. évf. 293.sz.) És Bataille „az élő legnagyobb francia színpadi író.”, a darab pedig „hatásos, izgalmas, művészi és költői szépségekben gazdag.”
1911-ben A szerelem gyermeke című darabról hárman is írtak kritikát: Fenyő Miksa, Karinthy Frigyes és Ady Endre (1911. 22. sz.). Fenyő Miksa azt igyekszik megmagyarázni, hogy az ígéretes tehetségű Bataille hogyan jutott el odáig, hogy tucat-divatdarabok szerzője lett, akinél a téma érdekes, de „különválik a formától, külön életet él, a forma pedig így magában értéktelen anyagként omlik össze.” A Kolibri mama Fenyő Miksa szerint ígéretes kezdet volt, érezni lehetett rajta, hogy Bataille nemrégen még költőként indult. Fenyő Miksa számára kérdés, hogy az ígéretes kezdet után hogyan lett Bataille-ból „elismerem: jobbízlésű Bernstein”. A szerelem gyermeke című darabban is vannak megkapó momentumok, a konfliktus érdekes: az anya, aki inkább szerető, mint anya. Fenyő Miksa Arthur Schopenhauer és Johanna Schopenhauer viszonyára asszociál Liane Orland, az anya és Maurice, a törvénytelen gyermek kapcsolata folytán. A helyzetek érdekesek, de nincs egyetlen ember se a darabban, akinek a személye, sorsa érdekes lenne – így Fenyő. A fiú szeretné az anya volt szeretőjét viszahódítani. A helyzetek érdekesek, de amit a szereplők mondanak, az érdektelen. A csupa érdekes helyzet dacára Bataille darabja unalmas – összegzi Fenyő Miksa.
Karinthy Frigyes ugyanerről a darabról úgy vélekedik, hogy Bataille darabjának mondanivalója, tétele az, hogy a szerelem fontosabb, mint a gyermek. De a tételeket demonstráló alakok érdekesebbek, mint maga a tétel. Karinthy saját nézeteit is kifejti Bataille-jal összefüggésben arról, hogy milyen az igazi művészet. „ Fejlettebb lelki munka ott kezdődik, mikor az egyes eseteket külön kezdjük megfigyelni, s egyik ember sorsából nem vonunk következtetést másik ember sorsára, mert felismerjük a dolgok osztatlan különneműségét. Bizonyos hajlékonyság jellemzi a tökéletes írót, mellyel mindenhez simulni tud anélkül, hogy egy másik forma vagy más meggyőződés megmerevítené az új problémával szemben.” És: „Egyetlen fix és biztos dolog van csak az igazi drámaíró szemében: hogy élünk és emberek vagyunk, hogy indulatok és szokások kormányoznak, hatnak ránk, szuggerálnak – hogy sokat szenvedünk és nem segít senki rajtunk. Bataille ehhez még hozzáteszi a huszadik századnak azt a lesújtó tapasztalatát is, melyet elvétve vallunk csak be most is magunknak: - hogy fikció volt a szerelem boldogító hatalmáról szóló vigasztalás is”
Ady a 3 arisztokrata bukás című cikken belül ír Bataille-ról is, Porto-Riche és Bernstein mellett. A cikkben azt elemzi, hogy mi vezetett a három író bukásához. Úgy látja, hogy a szerelem-variációk – az idős férfi fiatal nő illetve a fiatal férfi idős nő párosa – ki vannak merítve, unalmassá váltak. Egyébként a darab témája Ady szerint emberi és szép, és kevés hiányzott hozzá, hogy a mű „egyszerre siker és érték” legyen. A baj az, véli Ady, hogy Bataille túlcifrázta a témát, és így pont az emberi és szép veszett el benne.
A szerelem gyermeke című darab premierjét hatalmas érdeklődés előzte meg, és a darab olyan sikert aratott, melyre évek óta nem volt példa a Nemzetiben. A két főszerepet Alszeghy Irma és Ódry Árpád járszotta. A Magyar Színpad című folyóiratban a rendező, Csathó Kálmán Bataille-t egyenesen zseninek nevezte, és védelmezte a kritikusabb hangoktól: „Minthogy Bataille fel tudja csigázni a közönség érdeklődését a végsőkig, azok, akik ugyanezt szeretnék, de nem tudják, ráfogták, hogy Bataille csak színpadi virtuóz.” (Magyar Színpad, 1911. okt. 27. 14.évf. 198.sz.)
Karinthy érdeklődését olyannyira felkeltette Bataille, hogy később (1921. 4. sz.) maga is lefordította egy rövid színpadi költeményét, melynek Emlék a címe. A férfi régi kapcsolata kísért továbbra is, s megakadályozza, hogy boldog legyen egy másik nővel. Az árny ugyanis mindig közbelép, valahányszor közelebbi kapcsolatba kerülne a hölggyel, s végül megmondja neki, hogy nem szereti. A realitás, a megélhető új szerelem így végül alul marad, s győzedelmeskedik a lélek igazsága.
Szini Gyula Henry Bataille halála alkalmából írt cikket (1922. 6. sz.), melyen érződik a világháború utáni időszak nosztalgiája a háború előtti békés időszak után, no meg a szerző Párizs iránti feltétlen szeretete. Ő is felismeri, hogy nem igazi tehetségről van szó Bataille esetében, de mégis kellő tisztelettel ír róla, főként azért, mert Bataille Párizsból jött, s Szini Gyula és a kor Párizs iránti rajongása erősebb, mint a tény, hogy Bataille nem zseni - amit egyébként Szini Gyula is hangsúlyoz: „Nem meteor hullt le az égről, csak egy színpadi csillag.” Említi, hogy Bataille költőként kezdte, de ő nem a líraiságot látja drámai műveiben is, mint Elek Artúr, hanem úgy látja, hogy Bataille jól tette, amikor a drámaírásra váltott, mert így ki tudta használni színpadi emberábrázoló tehetségét, amúgy meg úgyse lett volna belőle egy Verlaine vagy Baudelaire. Szini Gyula emlékszik arra az időre, mikor Bataille igen népszerű volt Párizsban. Ismert volt kapcsolata Berthe Bady színésznővel is, aki Bataille darabjainak főszerepét játszotta. Aztán megszakadt a kapcsolata ezzel a színésznővel, amit a párizsiak nehezen tudtak megbocsátani, és más színésznők oldalán tűnt fel. Szini Gyula dicséri Bataille-t mint kiváló színpadismerőt, aki tele van friss ötletekkel, de aki aztán nem maradt hű tehetségéhez, hanem a népszerűség érdekében engedményeket tett, s akit már Párizsban sem fogadnak olyan szívesen. Újabb darabjai körül mérges kritikák alakultak ki, de a közönség még mindig inkább Bataille oldalán állt, s szembehelyezkedett a kritikával. Könnyű lenne azt mondani, hogy Bataille azért nyert a publikumnál, mert annak ízléséhez alkalmazkodott. De Szini Gyula úgy látja, hogy Bataille-nak volt mondanivalója, csak nem mindig volt egyenletes a tehetsége. Rezignált mélabúval búcsúztatja a drámaírót, aki őt a békebeli Párizsra emlékezteti: „Elsiratom, őszinte meghatottsággal, mint egy lehullt darabját annak a Párizsnak, amely még a háború előtt az emberiség zenitjén delelt.”
Irodalom
Ady Endre: Az Observatoir-től a Sorbonne-ig. Pesti Napló. 1904. március 20.; AEÖPM V. 20.o.
Ady Endre: Kolibri mama. Budapesti Napló 1905. máj. 21.; AEÖPM VI. 103.o.
Ady Endre: 3 arisztokrata bukás. Nyugat 1911. április 16. 4.évf. 8.sz. 796-797.o
Bataille, Henry: Emlék.(fordította Karinthy Frigyes). Nyugat, 1921. február 16. 14.évf. 4.sz. 257-276.
Bárdos Artúr: Az új Bataille. Színjáték. 1910. okt. 27. 2.évf. 7.sz. 125-129.o.
Csathó Kálmán: „A szerelem gyermeke”. A Nemzeti Színház mai premierjéhez. Magyar Színpad, 1911. okt. 27. 14.évf. 198.sz.
Elek Artúr: Henry Bataille. Nyugat 1908. június 1.1. évf. 11.sz. 627-631.o.
Fenyő Miksa: A szerelem gyermeke. H. Bataille színműve. Nyugat, 1911. november 16. 4. évf. 22.sz. 864-866.o.
Greve, Claude de: „Comparative Reception. A new Approach to ’Rezeptionsästhetik’”. In: Jost, Francois, (ed.): Aesthetics and the Literature of ideas. Essays in Honor of A. Owen Aldridge, Newark: University of Delaware Press, 1990, 233-240.o.
Ignotus: Henry Bataille: A balga szűz. Nyugat 1910. november 1. 3. évf. 21.sz. 1565-1567.o.
Karinthy Frigyes: A szerelem gyermeke H. Bataille színműve. Nyugat, 1911. november 16. 4.évf. 22.sz. 866-867.o.
Pont: A balga szűz. Magyar Színpad, 1910. okt. 21. 13. évf. 293.sz.
Szini Gyula: Henri Bataille. Nyugat, 1922. március 16. 14.évf. 6.sz. 424-426.o.
